March 2013
1 post
October 2012
1 post
Leopold meg csak
Fénylett a járdasziget, kis tócsákban gyűjtötte a kocsmák fényeit a görbe utca, az önfeledten kilopódzó nevetéseket, a színház felé siető cipők kopogását, a fáradt hazafelé csosszanást, a pénteki megkönnyebbült sóhajokat, áttetsző, rejtőzködő vidám patakká duzzasztotta mind az este, az ülés csapzottan, novemberi esőtől kedve szegetten várakozott, mint akkurátusan trimmelt törpeuszkár lilára...
September 2012
1 post
1 tag
August 2012
1 post
senkiföldik
A senkiföldje a hely, ahol gránátalmaszíved kis vörös gubócskái kiszáradnak. A senkiföldje az a hely, ahol a megszakadt tüdőpartok közötti kiszáradt mederben csücsül a semmid. A senkiföldje olyan némaságot üvölt, hogy belesüketülsz. A senki időtlen földjén kaktuszok a rózsatüskék, az édes sótlan és nyammogós a sós, kevés a ti és unott a te, sietős a maradás és nyugtalan a pihenés. A senkiföldjén...
May 2012
5 posts
“Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.”
– Fodor Ákos, Ott
April 2012
3 posts
March 2012
2 posts
February 2012
21 posts
majd te tudod ha leszel
Nem, nem tudom, mi az elszántság. Tudom viszont,milyen, ha belegebedsz, úgy akarod. Nem tudom, mi a kitartás, csak azt tudom, mi az elengedni-nem-tudás, nem tudom mi a futás, csak nem ismerem a sétát, nem tudom, milyen hazudni, csak azt, mindig változni, hogyan kell, nem tudom, mi félni, mert előre csak jobb lehet, mint hátra, nem, nem tudom, milyen mikor csak meleg van, borzongok, mintha...
megérkezni se mindig kell
Csak az a gondolat, hogy minden milyen tökéletesen egyirányú, minden megálmodott, csak ez a gondolat rémisztő. Ahogy ülsz a vonaton, szalad a kint, egyszer aztán fékez veled, lassul és megáll a kint, de még halad a bent. Pályaudvar, üres a vagon, mindenki leszállt. Késlelteted az érkezést. Csak még egy pillanat. Csak egy levegővétel kell. Aztán leereszkedsz a rémületbe.
“szórakozottan
másvalaki arcával
mosolyodtam el”
– Fodor Ákos, Pont
4 tags
hörgők koccannak jéghideg
Fekete zajos jéglevegő-tömegre haraptam, amikor baktattam föl ma a Franklin utcai lépcsőn.Befagytak a sejtjeim folyadéktavacskái, korcsolyázott rajtuk a dermesztő ijedtség. Akkor ez így marad? Ha sosem lesz már plusz iksz, csak fagyott fecskék a deres áramvonalakon, jégsaláta és jégbüfé, minden eltűnik, ami valaha forró volt és a gyerekeim nem ismerik majd a szót, hogy melegem, olyan lesz, mint a...
“itt ülök én és
gondolataim se száll-
nak sehová se”
– Fodor Ákos: Metaidill
Nincs más
Csak a fokok hiánya. Ők vannak. Nincsen hő.
